Tudatosan Erőszakmentesen: A MEDITÁCIÓ

A MEDITÁCIÓ

egy "tudat-building", tudat- és agyépítés:

belső (ön-) és külső valóság megfigyelés

az "egyhegyűségen" át az elmélyülésbe.

BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓ
- gyakorlásának egyik legfőbb alapelve a nem-ártás (ahimsa), azaz erőszakmentesség.

Általa változik a szemléletmód, s ez kihat a viselkedésre is.

A keletiek nem ismerték az idegpályák, neurotranszmitterek és hormonok működését, -amelyet a modern orvostudomány és agy/idegkutatás fedezett fel,- mégis tudták, hogy a meditáció megvalósítása egy folyamat, és szabálya a naponkénti gyakorlás, időszakos elvonulásokkal.

A keletiek "bhavana"-nak nevezik, ami "kiművelést" jelent. Azaz, hogy ki kell művelni idővel, türelemmel, gyakorlással a magas tudatállapotot, majd a végső valósággal való egyesülést, csakúgy, ahogy a testépítésben a testet.

Mindegyik a természet jellegzetes ritmusa szerint halad, s két meditációs állapot közt nincs nagy változás, spirituális, hollywoodi tudatrobbanás, de egy idő után egyszer csak észrevesszük magunkon, hogy ellenállhatatlanul és visszafordíthatatlanul kifejlődtek bennünk mélyen a szívünkben a kielégítő békesség, együttérzés, szeretet, öröm, és bölcsességet előidéző tudatállapotok, olykor különleges tudati képességek, vagy akár a hétköznapi életben is hasznos fókuszálási képesség, memóriajavulás, rálátási képesség, többletenergia az élet dolgaihoz, stb.

A lényegi különbség vallás és meditáció között:

- A vallásban előírunk magunknak nagy szentektől kölcsönzött elveket és minőségeket, amiket aztán önleküzdéssel próbálunk elérni, de az egyenleg sokszor csak nagyobb elfojtás, önmagunkkal folytatott titkos küzdelem és spirituális szereppróbálgatás.

- A meditáció esetében egy idő után abbahagyjuk az önleküzdést, és magától megvalósul mindaz, amit a vallások céloznak, mégpedig azért, mert a tudat eredeti, spontán természete nyilvánul meg anélkül, hogy neurotikus csomókat kötnénk rá.

Felcseperedésünk során, az élet hullámhegyeit és -völgyeit megélve, egyre csak csomókat kötünk a tudatunkra, míg végül

egy kellemesre szocializált görccsé válunk belül.

Erre a vallási kényszerből az önleküzdéssel további merevítéseket építhetünk ki.

A meditációban viszont az történik, hogy leülünk

és abbahagyunk minden tudati öncsomózást,

próbálkozást, erőlködést, önnevelést és önleküzdést.

Ehelyett csak megfigyeljük tudatunkat. Ennek hatására minden tudati csomó, görcs, beidegződés felszínre jön, és ha nem reagálunk, csak elfogadóan figyeljük, akkor kioldódik, és el is megy tőlünk, magától megtisztul a tudatunk!

Önmagunkat, gyakorlótársainkat és a példaképeinket, mestereket is élesebben látjuk, és csökken az idealizálás (felértékelés), és a devalválás (leértékelés) is.
Emellett megtartjuk az úton a józan eszünket (az idealizálás ellenszereként), és együttérzésünket (a leértékelés és csalódás ellen). Amikor pedig tudatunk megtisztult, akkor az a tudati alap ragyog bennünk és rajtunk át a világra, amely a csomókötés előtt volt (gyakran életekkel ezelőtt!!!), és alatta is ottmaradt a tudat eredeti természete, ami nem más, mint a

BÉKE, SZERETET, BÖLCSESSÉG, és ERŐ.

A Meditációról való tudás és szemlélet nem filozofálásra való, mert az per definitio a gondolatok használata a tudatban, azaz az elme, az ego megerősítése, fenntartása. Ezért pusztán elmélkedni, gondolkodni, vitázni, beszélgetni, stb., a valóságról nem vezet el a valósághoz, csak az arról való beszédhez, vitához, stb. A gondolkodás, filozofálás még akkor is, ha a tartalom a végső valóságról szól, nem vezet túl a gondolkodó elmén.

Márpedig a meditáció akkor következik be, amikor elcsitul a gondolkodó elme, meghaladjuk a gondolatok szövedékéből összeálló egónkat, azaz elérjük a gondolaton, elmén, egón túli belső elmélyedést.

Ezért a tan elmélete, filozófiája az irányadó tájékoztató, a belső úton ez az Ariadné-fonala, a térkép, a vezérelv.

Vezető funkciót tölt be tehát az elmélet a gyakorlás számára, de a tényleges megtapasztalás az átélés az élmény a gyakorlásban tud csak létrejönni. Az elmélet a gyakorlást támogatja tehát, nem önmagában lévő, nem a kíváncsiság kielégítésére és kellemes intellektuális élmények gyűjtésére való.

Két alappillére a

a) mentális nyugalom/koncentráció – bele tudsz menni és ott maradni: ehhez „tárgyak kellenek”, és 8 fokozata van; az akadályokra vigyázni kell (érzéki vágyak, elutasítás, tompaság, nyugtalanság, kétely)

b) és a bölcsesség kifejlesztése – képes vagy megfigyelni mi van ott, mi az, milyen: „a dolgokat úgy látni, ahogy azok vannak” (nem az ego és elme szűrőjén át)