Az EMK KULCSFONTOSSÁGÚ FELTEVÉSEI ÉS SZÁNDÉKAI

Az EMK kulcsfontosságú feltevései és szándékai

I. Az Erőszakmentes Kommunikáció gyakorlata alapjául szolgáló feltevések

Sok hagyomány osztja ezeket a feltevéseket. Az EMK konkrét, hatékony eszközöket kínál arra, hogy a gyakorlatba ültessük őket. Amikor ezen feltevések figyelembevételével élünk, mind az önmagunkkal, mind a másokkal való kapcsolódás esélye egyre növekszik és a kapcsolat egyre könnyebben jön létre.

1.  Minden emberi lénynek ugyanazok a szükségletei: Mindannyiunknak ugyanazok az univerzális szükségletei vannak, habár a stratégiáink, melyeket ezen szükségletek kielégítése céljából alkalmazunk, eltérőek lehetnek. A konfliktusok a stratégiák szintjén keletkeznek -amikor valaki egy bizonyos stratégiához ragaszkodik-, sohasem a szükségletek szintjén. A szükségletek megférnek egymás mellett, sohasem „ütik” egymást.

2.  Világunk elegendő erőforrással rendelkezik ahhoz, hogy mindenki alapvető szükségletét kielégítse:

A szűkösség, amit oly sok ember él meg a mindennapjaiban, azért jön létre, mert a szociális struktúra
nem mindenki igényeinek kielégítése céljával lett megtervezve és felépítve.
Minden felmerülő szűkösséget a jelenlegi rendszer végességének, a képzelőerő krízisének, ill. a kapcsolatépítő képességek hiányának tudhatunk be.

3.  Minden cselekedet (és gondolat) valamely szükséglet kielégítésére tett kísérlet: A szükségletek kielégítésének vágya -akár tudatos, akár tudatalatt zajló,- húzódik ott minden tettünk alatt. Csak akkor folyamodunk erőszakhoz, vagy olyan tettekhez, amelyek nem elégítik ki saját szükségleteinket, vagy másokét, amikor nem ismerünk fel ezeknél hatékonyabb stratégiát a szükségleteink kielégítésére.

4.  Az érzések beteljesült, vagy be nem teljesült szükségletek irányába mutatnak: Az érzéseket előidézhetik mások, de nem ők az okai. Érzéseink közvetlenül abból a tapasztalatból származnak, miszerint a szükségleteink beteljesítettnek, vagy be nem teljesültnek tűnnek az adott körülmények közepette. Szükségletünk beteljesültségére vonatkozó becslésünk szinte kivétel nélkül mindig magában foglal egyfajta interpretációt (értelmezést,) feltételezést, vagy hitet. Amikor a szükségletünk beteljesül, akkor boldognak, elégedettnek, békésnek, stb. érezhetjük magunkat. Amikor azonban nem, akkor lehetünk szomorúak, félhetünk, vagy idegeskedhetünk, stb.

5.   Minden emberi lénynek megvan a képessége az együttérzésre: Mindannyiunkban ott rejlik az együttérzés képessége, habár nem mindig párosul hozzá az a gyakorlati tudás, hogy miként férjünk hozzá és hogyan alkalmazzuk. Amikor mi megkapjuk az együttérzést és az autonómiánk iránti tiszteletet, akkor több hozzáférésünk lesz a saját együttérzésünkhöz, akár önmagunk, akár mások irányába. A növekvő együttérzés közvetlenül növeli azt a képességünket is, hogy a szükségleteket békés úton tudjuk kielégíteni.

     6.  Az emberi lények élvezik az „adást”: Velünk  születetten élvezzük, ha segíthetünk másoknak, abban az esetben, amikor szabad választásként tapasztalhatjuk meg az „adást” - kapcsolatba lépve saját szükségleteinkkel és másokéval.

     7.  Az emberi lények szükségleteiket kölcsönösen egymástól függő kapcsolatokon keresztül elégítik ki: Sok szükségletünket más emberekkel, ill. a természettel való kapcsolaton keresztül elégítjük ki, de néhány szükségletünk alapvetően a magunkkal való kapcsolat alapján teljesül be, néhányunk számára pedig az élet spirituális dimenziójával való kapcsolaton keresztül. Amikor mások szükségletei nem elégülnek ki, akkor néhány saját szükségletünk is kielégületlenül marad.

      8.   Az emberek változnak: A szükségletek és a kielégítésükhöz illő stratégiák folyamatos kibontakozása révén mindannyian dinamikus "folyamattá" válunk ahelyett, hogy statikus lények lennénk.

       9.   A választás belülről fakad: A körülményektől függetlenül kielégíthetjük az autonómiára (önrendelkezésre) vonatkozó szükségletünket azáltal, hogy a tudatosított szükségleteinkkel kapcsolatban tudatos döntéseket hozunk/tudatosan választunk.

10. A legrövidebb út a békéhez az önmagunkkal való kapcsolódáson keresztül vezet: A békére való képességünk nem függ a szükségletek kielégülésétől. Még ha sok szükségletünk nem is teljesedik be, akkor is lehet, hogy elegendő a belső békéhez az önmagunkkal való kapcsolódás. (középpontban levés/nyugvás)

II. Kulcsfontosságú szándékok az EMK használatakor

A következő szándékokat tartjuk szem előtt, amikor az EMK-t alkalmazzuk, mert úgy véljük, segítenek abban, hogy általuk hozzájáruljunk egy olyan világhoz, ahol mindenki szükségletei felé békés figyelemmel fordulhatunk.

Nyílt-szívű élet

1. Együttérzés önmagunkkal: Célunk feloldani minden önmagunkkal szembeni vádaskodást, ítélkezést, követelést, és önmagunkhoz is együttérzéssel fordulni, hogy megismerjük azokat a szükségleteket, amelyek kielégítésére a tetteink irányulnak.

2. Szívből megnyilvánulni: Amikor megnyilvánulunk, azzal a céllal tesszük, hogy szívből, érzéseinket és szükségleteinket kifejezve beszéljünk, és hogy pontosan megfogalmazott véghezvihető kéréseket mondjunk ki.

3. Együttérzéssel befogadni: Amikor másokat meghallgatunk, azzal a céllal tesszük, hogy megnyilvánulásaik, és tetteik mögött meghalljuk az érzéseiket és szükségleteiket, tekintet nélkül arra, hogyan fejezik ki magukat. Még abban az esetben is, amikor kifejezésmódjuk és tetteik nem elégítik ki a szükségleteinket (pl. ítéleteket, követeléseket, fizikai erőszakot tapasztalunk). 

4. Előtérbe helyezzük a kapcsolódást: Az a célunk, hogy arra fókuszáljunk, hogy mindenki szükségletéhez nyílt szívvel kapcsolódjunk, ahelyett, hogy azonnali és nagy valószínűséggel kompromisszumos megoldásokat keressünk, különösen kihívó helyzetekben. 

5. "Jón" és "rosszon" túl: Célul tűzzük ki, hogy átalakítjuk azt a szokásunkat, miszerint „jó"-nak, ill.  „rossz"-nak értékelünk dolgokat (morális ítélkezés), és ehelyett inkább arra koncentrálunk, hogy vajon az emberi szükségletek kielégültek-e, vagy sem (szükséglet-alapú értékelés).

Választás, Felelősség, Béke

6. Felelősséget vállalni érzéseinkért: Célunk, hogy kapcsolatba tudjunk lépni saját érzéseinkkel, szükségleteinkkel, felismervén, hogy mások semmiféle erővel nem bírnak fölöttünk abban a tekintetben, hogy miattuk érezzünk bármit is. Ennek a felismerése vezet el bennünket oda, hogy cselekedni kezdjünk saját szükségleteink kielégítése céljából, ahelyett, hogy arra várnánk, hogy más változtasson valamit.

7. Felelősséget vállalni tetteinkért: Célunk, hogy felismerjük a mindenkori pillanatban a választási lehetőségünket, és olyan irányban indítsuk el a cselekvésünket, amitől a legnagyobb valószínűséggel várhatjuk el, hogy kielégíti szükségleteinket. Célunk kiküszöbölni a félelem, bánat, szégyen, bosszúvágy, illetve kötelesség és kényszer motiválta cselekvéseket.

8. Békében élni a be nem teljesült szükségletekkel: Célunk, hogy abban az esetben is dolgozni tudjunk érzéseinkkel, amikor szükségleteink nem teljesülnek be; a szükségletekkel való kapcsolódásra helyezni a súlyt ahelyett, hogy a kielégítésükhöz ragaszkodnánk. (Mert a szükséglet nem = hiány! Hanem erőforrás lehetőség.)

9. Növekvő kapacitás a szükségletek kielégítésére: Célunk fejleszteni belső erőforrásainkat, különösképpen EMK-s készségeinket, hogy szélesebb körben hozzá tudjunk járulni a kapcsolódáshoz és képesek legyünk a megoldási stratégiák szélesebb (végtelen) köréből választani.

A hatalom megosztása (Partnerség, 
egyenlőség, kölcsönösség)
 

10. Mindenki szükségleteivel egyaránt törődünk:   Célunk, hogy kéréseket mondjunk, nem pedig parancsokat, s közben nyitottak maradhassunk arra, hogy mások másféle stratégián keresztül szeretnék kielégíteni saját szükségleteket. Amikor „Nem”-et hallunk a feltett kérésünkre válaszként, ill. amikor mi magunk mondjuk a „nem-et” más kérésére, akkor is a mindenki szükségleteit kielégítő megoldás kidolgozását tartjuk szem előtt, nemcsak a sajátunkat, ill. nemcsak a másik személyét (a  magunkéval szemben – pl. megfelelési kényszer).

11. Védelmező erő: Az a célunk, hogy a lehető legkevesebb kényszerítőerőt alkalmazzuk. Kizárólag védelem érdekében, semmiféleképpen sem nevelési, büntetési célzattal, vagy amiatt, hogy megszerezzük a másik féltől, amit mi akarunk, akár az ő beleegyezése nélkül is. Ezt is kizárólag olyan körülmények közepette, amikor úgy találjuk, hogy a párbeszéd nem segítene hozzá a fizikai biztonságra vonatkozó szükségletek azonnali kielégítéséhez. Ilyenkor is visszatérünk azonban a párbeszédhez azon nyomban, amint a fizikai biztonsághoz szükséges körülményeket helyreállítottuk.